Több szülő arról számolt be, hogy ha volt is online óra, és nem neki kellett a tanárt pótolva átadni az új ismeretanyagot, a pedagógus gyakran annyi írásbeli leckét adott, ami még egyszer annyi időt – vagy még többet – vett el, mint maga az óra.
„Egyedülálló anyaként reggeltől este tízig elsősorban anya, tanítónéni, háziasszony, takarítónő szerepben kellett helytállnom, és csak este 10 után tudtam dolgozni, ha még volt rá erőm”
– mondja lapunknak egy neve elhallgatását kérő édesanya. Mint kifejti, annyira megcsúszott a bevállalt munkáival, hogy gyakorlatilag két hónapig nem volt bevétele a járvány miatt. Építészként dolgozik, így nem havi bevételből, hanem projektekből él. „Ha nincs készen a munka, akkor bevételem sincs” – mondja, így nála az online oktatás különösen nehezített terep volt. „Erősen frusztrált az anyagi létbizonytalanság, rettegtem attól, hogy elmennek az ügyfelek” – emeli ki.
Természetesen olyanok is akadtak, akik örültek a digitális oktatásnak, mert akár a bántalmazó légkör, akár a korán kelés vagy a teljesítménykényszer miatt nem szeretnek iskolába járni. Olyanok is voltak, akik szárnyalni kezdtek az otthontanulás során: nem egy nyelvtanár számolt be kiemelkedő eredményekről, voltak diákok, akik eddig meg sem mertek szólalni az órán, ám az online rendszerben, az otthon biztonságában egész egyszerűen kinyíltak.
„A szülők nem tudnak a saját gyermekük ideális pedagógusává válni – még azok sem, akik tanári diplomával rendelkeznek – hiszen a szülőszerep teljesen másról szól”
– fejti ki Fülöp Hajnalka. Azzal együtt, hogy a szülők sohasem fogják tudni megcsinálni, amit a tanárok az osztályteremben, mégis érdemes elsajátítaniuk, hogy mi szükséges egy jó stratégiához vagy online tanulási környezet kialakításához.
Lényeges kérdés, hogy a szülő hogyan birkózik meg a többi feladatával, nyilván akkor a leghatékonyabb a módszer, ha egy szülő jut egy gyerekre, emellett kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, megfelelőek a lakhatási körülmények, van tanulásra dedikált koncentrált idő – mondja. Hozzáteszi, tudja, hogy a valóság ettől gyökeresen eltér, hiszen általában vannak kisebb testvérek, munkahelyi elvárások, létbizonytalanság, kevés digitális eszköz, így ideális állapotról lehetetlen beszélni, ezért a legkisebb feszültséget jelentő megoldást kell keresni. Ebben pedig mi másra hagyatkoznának, mint egymásra, a sorstársakra, a közösségi tudásra és tapasztalatra – annál hitelesebb nem is létezik – valamint a szülők és pedagógusok gyermekközpontú összefogásra.
Nyitókép: MTI, Komka Péter